Napi igei gondolat

"Jól tudom, ó én Istenem, hogy Te a szívet vizsgálod és az igazságot szereted. Én mindezeket tiszta szívembõl, nagy jó kedvvel adtam, s látom, hogy a Te néped is, amely itt jelen van, nagy örömmel, szabad akarata szerint adta ezeket néked. Ó, Uram,... tartsd meg mindörökké ezt az érzést a Te néped szívében!..." (1Krón 29,17–18)

"Dávid önfeláldozásra szólította a népet, amikor átruházta Salamonra a templomépítés felelõsségét. Ezt kérte a sokaságtól: »Ha valaki még adni akar, szabad akarata szerint, töltse meg az õ kezét ma és adjon... az Úrnak...« (1Krón 29,5).
Ilyen szolgálatkészséggel és derûs önmegtagadással ma ritkán találkozunk. Isteni Mesterünk példát mutatott arra, hogyan kell tanítványainak dolgozniuk: »Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halásszatok!« (Mát 4,19) Nem kínált fel meghatározott összeget szolgálatuk jutalmául. Osztozniuk kellett az Õ önmegtagadásában. Ne a kapott bérért dolgozzunk! Szolgálatunkra, amelyet Istenért végzünk, ne késztessen semmi önzõ indíték! Az önzetlen odaszentelõdés és áldozatos lelkület volt és lesz mindig az Istennek kedves szolgálat legfontosabb jellemzõje. Urunk és Mesterünk azt akarja, hogy egyetlen önzõ szál se szövõdjék az Õ munkájába. Igyekezetünkbe bele kell vinnünk azt az ügyességet, szaktudást, pontosságot és bölcsességet, amelyet a tökéletesség Istene a földi templom építõitõl is elvárt. Munkánk közben azonban sohase felejtsük el, hogy a legjobb képességeink és a legnagyszerûbb szolgálataink is csak akkor kedvesek Isten elõtt, ha az »én«-t az oltárra tesszük égõáldozatként."