Napi igei gondolat

"Bizonyára igazért is alig hal meg valaki, ám a jóért talán csak meg merne halni még valaki. Isten pedig a mi hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy mikor még bûnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt." (Róm 5,7–8)

"Elérkezett a félelmetes pillanat, amelytõl a világ sorsa függött. A mérlegen az emberiség sorsa ingadozott. Krisztus még e percben is visszautasíthatta volna a bûnös emberiségnek szánt kelyhet. Még nem volt késõ! Még mindig letörölhette volna forró homlokáról a véres verítéket, és még mindig pusztulni hagyhatta volna az embert istentelenségében. Még mindig mondhatta volna: Viselje a törvényszegõ bûnének következményét, én visszamegyek mennyei Atyámhoz. Kiissza-e vajon Isten Fia a megaláztatás és a haláltusa keserû poharát? Elszenvedi-e az ártatlan a bûn átkának következményét, hogy a bûnöst megmentse? Reszketve hangzottak sápadt ajkairól e szavak: »Atyám, ha el nem múlhat tõlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod!«
Háromszor imádkozott így Jézus, háromszor riadt vissza emberi természete az utolsó, mindent megkoronázó áldozathozataltól. Lelki szemei elõtt még egyszer elvonult az emberiség történelme. Látta a bûnös sorsát, ha magára hagyná, látta az ember tehetetlenségét, a bûn hatalmát. Elébe tárult az elítélt világ nyomorúsága és jajszava. Szemlélte a világ fenyegetõ végzetét, és döntött: megmenti az embert, bármilyen áron is. Elfogadja a vérkeresztséget, hogy veszendõ emberek örök életet nyerhessenek."